Tag Archive for: görög zene

Görög zenei est

Görög zenék és táncok a Duna Színpadon 2025. augusztus 8-án, 18 órától!

Tarts velünk! A belépés ingyenes, a mediterrán hangulat garantált!
Zeys és barátai” koncerten, egy tánctanítással egybekötött zenei kiránduláson utazzuk körbe Görögország tájegységeit – Kis-Ázsiát, Trákiát, Makedóniát, Ipiroszt…és a szigeteket.
Műsorukban – a buzuki mellett – a főszerepet ezúttal a hegedű veszi át, mely a XVII. századtól a görög népzene egyik meghatározó hangszere.
Ezen az izgalmas utazáson vendégművészük a kitűnő, az ír zenei világban is rendkívül közismert és szeretett Pozsgai Márta lesz, aki öthúros hegedűjével varázsol el ma bennünket.
A zenekarban közreműködik:
Zeys-Vasilis Angelidis – buzuki
Angelidisz Athina- ének
Vlahosz Györgyi – vokál, csörgő
Ursu Gábor – klasszikus gitár
Pacsorasz Viktor – ütősök
Facebook esemény: https://fb.me/e/9wudOcfFV

Görög est

2023. június 9 -én (péntek) 18 órától ismét GÖRÖG EST!

Zeys és barátai már több éve jönnek el városunkba, hogy megörvendeztessék a lábatlani közönséget egy hangulatos görög esttel, amelyen táncházat is tartanak a vendégeknek.

A belépés a TérZene program jóvoltából INGYENES!

Angelidisz Vaszilisz, vagy ahogyan többen is ismerjük, ZEYS, az “Artisjus” Zenei Jogvédő Iroda Egyesület, védett nevű, görög származású zeneszerzője.
1990-ben alapította zenekarát, hazánkban élő, görög származású zenészekkel. Az eleinte elsősorban autentikus, tradicionális görög stílusban megszólaló zenész, húsz éve saját műveket is játszik, melyekben a hagyományos és modern világ zenei elemei ötvöződnek, ezzel egyidejűleg létrehozva a magyarországi görög zenét. A lábatlani koncertjükön görög klasszikusokat fognak magyar és görög nyelven énekelni, melyben Pozsgai Márta és Kokavecz Iván szöveghű műfordításai segítenek, igyekezve megtartani a dalok egyedi hangulatát és értelmét.

A műsor vendégei:

  1. Pozsgai Márta az ETHNO SANZON zenekar alapítója, vezetője. Márta öthúros hegedűn játszik – klasszikus zenei tudását remekül ötvözi a különféle zenei stílusokkal. Zeneszerző – szövegíró, melynek bizonyítéka, hogy a koncerten felhangzó dalok közül, több is az ő fordításában, értelmezésében szólal meg magyar nyelven.
  2. Joseph Richman, a mostani rendezvényre az Egyesült Királyságból érkezett, külön Zeys kérésére a mostani műsor vendégeként. Joseph a híres énekművésznél, Sík Olgánál tanult énekelni a kétezres évek elején. Görög, angol, magyar nyelven is énekel műsoraiban. Jáván a szultáni palotában, jávai klasszikus táncokat adott elő, ill. a saját maga által koreografált kortárs táncdarabjaiban is megszólaltatott klasszikus sanzon és popdalokat.
  3. Pacsorasz Viktor dokumentumfilm rendező, vágó, filmzeneszerző törökdobon azaz, tuberlekin kíséri műsorukat.
  4. Ursu Gábor eMeRTon díjas klasszikus gitárművészt,
  5. Örökös vendég a vokálozásával és csörgőzésével, Vlahosz Györgyi
  6. Táncot tanít Szeltner László, aki több táncegyüttest vezet Budapesten (Fengári és az Iliosz táncegyüttesek), Szegeden (Eleftheria tánccsoport), valamint megálmodója és főszervezője a híres „Balkán Hangja” fesztiváloknak, valamint Ropkász Tímea, aki szintén fél-görög származású és nemcsak görög, de bolgár és indiai táncokban is jeleskedik.

 

A program eső esetén a Gerenday Házban lesz megtartva! Figyeljék hirdetményeinket!

Újra Görög Est a Gerendayban

Gerenday Közösségi Ház – 2021. november 12. 18 óra

Zenei utazás emlékkoncerttel és tánctanítással a XX. század halhatatlan klasszikusa, Mikisz Theodorákisz görög zeneszerző dalain keresztül Cleo Mitilineou énekművész valamint „Zeys és barátai” közreműködésével a Gerenday Házban.

Cleo Mitilineou Thesszalonikiben született, Cipruson élt, később Londonban tanult. Magyarországon a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen 2000-ben szerzett énekművész-tanári és operaénekesi diplomát. 2001-től a Magyar Állami Operaház magánénekese.

térzene logók

A koncert a TérZene Program keretében valósul meg. Belépés ingyenes!