Endokrinológiai szakrendelés a Vaszary Kolos Kórházban











Anyatejes Napi programra várják szeretettel a lábatlani védőnők az érdeklődőket!
A belépés INYGENES!
Helyszín: Gerenday Kert
A 16 órakor kezdődő előadás a Gerenday Közösségi Házban lesz megtartva!
Hirdetések Süttő, Piszke és Lábatlan templomaiban
2024., augusztus 25., Évközi XXI. vasárnap
1-1. Imádkozzunk az emléknapok naptárába foglalt szándékokra, valamint a héten név-, születésnapjukat, házassági évfordulójukat ünneplőkért!
8-3. A Katolikus Karitász 14. alkalommal indította el a „Legyen öröm az iskolakezdés!” elnevezésű segélyprogramot, mely szeptember 15-ig tart. A 1356-os adományvonal hívásával (egy hívás 500,- forint támogatást jelent), online adományozással a Karitász honlapján – www.karitasz.hu – keresztül, vagy a Katolikus Karitász központi bankszámláján is várja az adományokat „iskolakezdés” megnevezéssel – Raiffeisen Bank 12011148-00124534-00100008.
9-18. A Süttői Testület és Munkatársai szeptember 2-án, hétfőn 19 órakor tartják soron következő tanácskozásukat a plébánián.
13/3. Latorcai Csaba és Koncsek Erzsébet Süttőn lakó fia, Dávid feleségül kívánja venni +Fekete Ferenc és Csontos Zsanett Süttőn lakó leányát, Zsanettet.
13/4. Keresztes István és Polhammer Krisztina Biatorbágyon lakó fia, Domonkos, feleségül kívánja venni Somogyi János és Göcze Mónika Budapesten lakó leányát, Mária Zitát. Imádkozzunk a jegyespárokért, és ha valaki akadályt ismer, írásban jelezze a plébánosnak.
A héten imára indító emléknapok / forrás: jelesnapok.oszk.hu, katolikusradio.hu, programturizmus.hu/
26. | Hétfő | Balogh Béla szn. – 1909 – hajóépítőkért |
27. | Kedd | Szent Mónika özvegy ||| Lechner Ödön szn. 1845 – építészeinkért |
28. | Szerda | Szt. Ágoston pp és egyháztanító |
29. | Csütörtök | Keresztelő Szent János vértanúsága – üldözött keresztényekért, igazságért szenvedőkért
A Mohácsi vész emlékezete – 1526 – Hazánk fennmaradásáért |
30. | Péntek | Szenczi Molnár Albert szn. – 1574 – irodalmunk megbecsüléséért |
31. | Szombat | Az Esztergomi-Főszékesegyház felszentelése
Érdi Krausz György szn. – 1899– térképészekért |
01. | Vasárnap | A II. vh. Kitörésének emléknapja – igazságos világbékéért
A Pest-Szolnok vasútvonal megnyitása – 1847 – vasutasokért |
A 35. hét Szentmise-szándékai, liturgikus rendje, alkalmai | Gyóntatás | ||||
Hétfő | 26. | Süttő | 18 óra | Szentmise, majd Szentségimádás | előtte |
Kedd | 27. | Piszke | 8 óra | Szentmise, majd Szentségimádás | utána |
Szerda | 28. | Süttő | 8 óra | Szentmise a Szenvedő Lelkekért | |
Csütörtök | 29. | Lábatlan | 18 óra | Szentmise | |
Péntek | 30. | Piszke | 8 óra | Szentmise | |
Szombat | 31. | Lábatlan | 18 óra | Szentmise | előtte |
Vasárnap | 01. | Süttő | 8 óra | Szentmise: +Prettner Ernő és +Szülei | |
Piszke | ¾ 10 óra | Szentmise | utána |
Közelgő események
Szeptember 08. | 8, ¾ 10 | Süttő, Piszke | Tanévkezdő Szentmise |
Szeptember 27. – 29. | Egész nap | Budapest |
Katolikus Társadalmi Napok Budapesten |
Október 08. | 17 óra | Bikol |
Szentmise |
Október 25. | 17 óra | Süttő |
Szent Lipót est – Fecske Orsolya Mária SSS. nővér |
Magyar Katolikus Rádió: Örömhír mindenkinek! Hallgatható – Esztergom 92,5 MHz
napló: dunamentilepegetes.blogspot.hu
Lábatlan várossá válásának és testvérvárosi kapcsolatainak 20. évfordulóját ünnepeljük idén, ennek jegyében kerül megrendezésre a Városi Napok programsorozat 2024. szeptember 6-8. között.
Szeptember 6-án, pénteken Lábatlanról készült festmények alkotások kerülnek kiállításra a Gerenday házban, melynek megnyitójára 17 órakor kerül sor a kiállító teremben.
A Gerenday Kertben a hagyományos borsétány várja a vendégeket, ahol a lábatlani borászok kínálják ízletes boraikat, a Hölgyek Lábatlanért Klub tagjai pedig a finom pogácsákat.
19 órakor a nagyszínpadon fergeteges MOBILMÁNIA koncert lesz Vikidál Gyulával, őket vendégzenekaruk, a Banderass vezeti fel egy kisebb koncerttel 18 órakor.
Szeptember 7-án, szombaton több helyszínen folytatódnak a programok, melyeken a testvértelepüléseinkről, Rechnitzből és Karváról érkező vendégeink is részt vesznek.
A Duna-parton 10 órától a Lábatlani Sirályok Vízisport Egyesület és partner szervezetinek Beach Sprint bemutatója lesz.
Ugyanebben az időpontban idén is a Duna-parton kerül megrendezésre immár XXII. alkalommal a hagyományos főzőverseny, melyre a városból és a környező településekről érkező csapatok jelentkezését várjuk. Ebben az évben KÁPOSZTÁ-s ételt kell készíteniük a jelentkezőknek. Nevezni előzetes regisztrációval lehet. A regisztrációs lapot a Gerenday Közösségi Házban lehet leadni SZEPTEMBER 2-ig, ill. beküldeni a labatlan.telehaz@gmail.com e-mail címre.
Ugyancsak 10 órakor a Sportpályán városi kispályás labdarúgó kupa lesz a sportegyesület szervezésében.
A Dunamente Ökocentrum a városi napokon pénteken 16-18 óra, szombaton pedig 10-18 óra között mindenki számára ingyenesen látogatható.
A Gerenday kertben 13 órától játszóházzal, kézműves foglalkozással és légvárakkal várjuk az ifjabb korosztályt.
14 órától indul a Március 15-e térről a városnéző kisvonat, melyen 17 óráig lehet utazni a megszokott útvonalakon, a város területén.
14.30 órától a nagyszínpadon tánccsoportok bemutatója lesz. Fellép a Lábatlani Napfény Mazsorettcsoport, a neszmélyi Zumba csoport, a Lábatlani Senior Tánccsoport, az ELITE Dance School tánccsoport, végezetül a lábatlani kis néptáncosainkat láthatjuk, Gyurgyik Anna néptáncoktató vezetésével.
Kb. 17, 20-kor ugyanitt a nagyszínpadon, ünnepélyes keretek között kerülnek megújításra Lábatlan és Rechnitz közötti testvérvárosi kapcsolat dokumentumai. Ezt követően a színpadi programokat a Rechnitz fúvószenekar és a Mogyorósbányai Fúvószenekar közös koncertjével zárjuk.
A szombati nap utolsó programjaként pedig, 20-24 óra között a rendezvénysátorban a népszerű Ströcker Melody gondoskodik a fergeteges hangulatról.
Szeptember 8-án, vasárnap a Városi Napok programjainak helyszíne a Duna–part lesz.
17:00 -kor a Fővárosi Nagycirkusz vendégelőadását láthatjuk a Duna Színpadon.
Majd a három napos programsorozatot idén is egy nagyon látványos, nagyszínpadi produkcióval
zárjuk, amihez a Duna-parton külön helyszínen hatalmas hang- és fénytechnikával ellátott színpadot állítunk. A magyar rockzene történetének egyik legnagyobb legendája, a PIRAMIS zenekar érkezik Lábatlanra, 20 órakor. Slágereik a mai napig a magyar rock legnépszerűbb dalai közé tartoznak, a “Szállj fel magasra”, a “Becsület”, a “Ha volna két életem”, a “Kívánj igazi ünnepet” és a többi sikerdal mind hallható lesz a koncerten. Énekelj, táncolj, szórakozz és éld át újra ezeket a számokat!
A programok alatt finom ételekkel, italokkal várunk mindenkit, vacsorázz nálunk a Gerenday kert vagy a Duna-part adta gyönyörű környezetben!
A programsorozat látogatása INGYENES!
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 89 éves korában, 2024. augusztus 7-én elhunyt dr. Sárosi József, Esztergom és Lábatlan egykori VB titkára, aki hosszú évtizedeken át támogatta és segítette Lábatlan önkormányzatát is.
Szeretettel hívjuk Lábatlan polgárait az augusztus 20-i városi ünnepségre, melynek az idén három része lesz:
10:00 Szent István templomban ünnepi szentmise és az új kenyér megáldása
18:00 Lábatlani Duna Színpadon Zenés ünnepi műsort ad a Tabulatúra Régizene Együttes, Szabó Enikő és Gáspár Sándor
~20:00 Filmvetítés a Duna Színpadnál
A programokon való részvétel INGYENES!
Doris és George – egy rostélyosnak köszönhetően – egymás mellett ébrednek 1951. februárjának egyik kellemes reggelén. Az együtt töltött éjszaka után George-nak bűntudata támad, hiszen a felesége otthon várja; majd nem sokkal később Dorist keríti hatalmába a lelkiismeret-furdalás, hiszen a férje otthon várja…
Elszakadni egymástól azonban nem is olyan egyszerű. Így hát megegyeznek, hogy minden évben ugyanazon a napon újra találkoznak egymással; és ettől kezdve történjen velük bármi, családi örömhír vagy tragédia, ők mindig ott lesznek egymásnak – egy évben egyszer. „Látják” felnőni egymás gyerekeit, esetenként megmentik párjuk házasságát; mi pedig látjuk őket felnőni, változni, megöregedni, veszekedni vagy összebújni.
Figyelhetjük őket 25 éven át egy kis szállodai szobában, amelyben megállt az idő, és ahová a szerelmesek vissza-visszatérnek, hogy boldogan éljenek, amíg…?
A belépőjegy ára elővételben: 4000 ft. Helyszínen: 5000 ft.
Jegyek válthatóak a Gerenday Közösségi Házban, valamint online a tixa.hu felületen.
Szereplők:
Doris – Virágh Panna
George – Türei Márk
Mr.Chalmers – Körtvélyessy Zsolt – Jászai Mari díjas, Érdemes és Kiváló Művész / Váry Károly – Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetettje
Boy fiú – Beregszászi Zoltán / László Levente
Rendező: Váry Károly – Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetettje
A versenyre városi és a környező településekről érkező csapatok jelentkezését várjuk. Ebben az évben KÁPOSZTA ételt kell készíteniük a jelentkezőknek!
A főzés szabad tűzön történik, melyhez fát biztosítunk, illetve a csapatok kapnak 1 sörasztal+ sörpad szettet.
Szeptember 7-én 9 órától lehet gyülekezni, a verseny 10 -kor kezdődik, és 13 óráig kell elkészíteniük a csapatoknak a választott ételüket, melyből a zsűri 14 órakor hirdeti ki a győzteseket!
A regisztrációs lapot a Gerenday Közösségi Házban lehet leadni személyesen, vagy e-mailben a labatlan.telehaz@gmail.com címre elküldve (aláírva, szkennelve) 2024. SZEPTEMBER 2-án. hétfő, 16 óráig!.
A zsűri elnöke: Jászai Tibor, az esztergomi Prímás Pince Étterem konyhafőnöke, főchefje lesz!
A jelentkezési lap letölthető innen:
Szeretettel hívunk minden ellazulni vágyót, illetve érdeklődőt 2024. augusztus 8- án, 18 órakor a Gerenday Házba, ahol Bánrévi Valéria RELAXÁLÓ TIBETI HANGTÁLAS HANGFÜRDŐT tart!
Amire szükséged lesz:
-polifoam/jógamatrac
-meleg takaró
-kispárna, ha úgy kényelmesebb számodra a fekvés
Várunk szeretettel
Elérhetőségek
Cím | 2541 Lábatlan József A. út 60.![]() |
Telefon | +36-33/517-500 |
Fax | +36-33/517-508 / +36-33/200-026 |
polghiv@labatlan.hu |
Napok | Időpontok |
Hétfő | 8.00-16.00 óráig |
Szerda | 8.00-16.00 óráig |
Péntek | 8.00-12.00 óráig |
Ebédszünet | 12.00-12.30 óráig |
Ez a webhely sütiket használ. A webhely böngészésének folytatásával Ön elfogadja a sütik használatát.
RendbenBeállításokWe may request cookies to be set on your device. We use cookies to let us know when you visit our websites, how you interact with us, to enrich your user experience, and to customize your relationship with our website.
Click on the different category headings to find out more. You can also change some of your preferences. Note that blocking some types of cookies may impact your experience on our websites and the services we are able to offer.
These cookies are strictly necessary to provide you with services available through our website and to use some of its features.
Because these cookies are strictly necessary to deliver the website, refusing them will have impact how our site functions. You always can block or delete cookies by changing your browser settings and force blocking all cookies on this website. But this will always prompt you to accept/refuse cookies when revisiting our site.
We fully respect if you want to refuse cookies but to avoid asking you again and again kindly allow us to store a cookie for that. You are free to opt out any time or opt in for other cookies to get a better experience. If you refuse cookies we will remove all set cookies in our domain.
We provide you with a list of stored cookies on your computer in our domain so you can check what we stored. Due to security reasons we are not able to show or modify cookies from other domains. You can check these in your browser security settings.
These cookies collect information that is used either in aggregate form to help us understand how our website is being used or how effective our marketing campaigns are, or to help us customize our website and application for you in order to enhance your experience.
If you do not want that we track your visit to our site you can disable tracking in your browser here:
We also use different external services like Google Webfonts, Google Maps, and external Video providers. Since these providers may collect personal data like your IP address we allow you to block them here. Please be aware that this might heavily reduce the functionality and appearance of our site. Changes will take effect once you reload the page.
Google Webfont Settings:
Google Map Settings:
Google reCaptcha Settings:
Vimeo and Youtube video embeds:
The following cookies are also needed - You can choose if you want to allow them:
You can read about our cookies and privacy settings in detail on our Privacy Policy Page.
Adatvédelmi irányelvek