Harminc évnyi szeretet és oltalom: Jubileum az Idősek Otthonában
/Kategória: Egyházi hírek, Legfrissebb hírek/Szerző: polghiv„Úgy érezzük, hogy amit teszünk, csak egy csepp a tengerben. Anélkül a csepp nélkül azonban sekélyebb volna a tenger.” – Teréz Anya
A múlt tanít, a jelen összeköt, a jövő pedig reményt ad. Vannak épületek, amelyek mellett nap mint nap elhaladunk, de csak kevesen tudják, hogy a falak mögött nem csupán szobák és folyosók, hanem sorsok, összefonódó életek rejlenek. A lábatlani Oltalom Idősek Otthona idén januárban ünnepelte fennállásának 30. évfordulóját – egy olyan jubileumot, amely egyetlen ember álmából indult, de mára egy egész közösség kapaszkodójává vált.
Az ünnepség pillanatai méltóak voltak az elmúlt három évtizedhez. Dr. Lestyán Klára alapító doktornő szavai nyitották meg a rendezvényt, aki látható meghatottsággal emlékezett vissza az indulásra. Teller Péter polgármester és Erős Gábor országgyűlési képviselő köszöntője után egy különleges pillanat következett: a doktornő lánya, Sujbert-Kádár Klára beszéddel és szívhez szóló filmösszeállítással köszönte meg édesanyja áldozatos munkáját, bemutatva, hogyan vált ez az intézmény igazi családi küldetéssé. Az egyházi áldások és a péliföldszentkereszti lakók zenés meglepetésműsora után minden jelenlévő érezhette: itt valóban az emberség a legfontosabb mérce.
Visszatekintve 1996-ig, az alapítás történetére Dr. Lestyán Klára háziorvosként és idős édesapja kapcsán is szembesült az időskori ellátás problémáival, hiányosságaival. Látva édesapja betegségét és édesanyja küzdelmét, megfogalmazódott benne a cél: létrehozni egy helyet, ahol az időskor nem a magányról, hanem a biztonságról szól. Saját erőből, egy bezárt bölcsőde épületét megvásárolva és újjáélesztve nyitotta meg kapuit az Oltalom, kezdetben mindössze 14 lakóval.
Mára az intézmény 50 főnek nyújt modern, minden igényt kielégítő otthont, korszerű lifttel és HACCP konyhával. Ez egy valódi családi vállalkozás, ahol a doktornő mellett lányai ügyvezetőként, húga élelmezésvezetőként, veje a műszaki biztonságért felelve, párja pedig a beszerzésben segítve dolgozott. Még a legkisebb unoka is kiveszi a részét a munkából – ez a generációkon átívelő összefogás teremti meg az otthon családias légkörét is.
A lakók hétköznapi életét reggeli tornák, színházi előadások, zsíroskenyér-partyk és „kalapszépségversenyek” színesítik. Itt nem csak ellátják az embereket, hanem közösséget építenek. Berkó Ágnes, aki 18 éve az intézmény lakója és érdekvédelmi képviselője, mosolyogva meséli: a mozgáskorlátozottsága ellenére sem unatkozik, internetezik, és segít társainak. Az ő példája mutatja meg igazán: az öregedés nem az élet vége, hanem egy új fejezet, amit méltósággal és aktívan is lehet élni.
Az elmúlt 30 év alatt összesen 616 ellátott élt az Oltalom falai között. Volt lakó, aki 25 éven át élvezte a gondoskodást, és volt, aki az Egyesült Államokból tért haza ide, hogy itthon találjon békére. A doktornő és csapata – akiket egy-egy közös nyaralás és kirándulás kovácsolt össze igazi csapattá – végtelen türelemmel fordul a demenciával küzdők felé is, vallva, hogy ez a munka nem csupán feladat, hanem gyönyörű hivatás is.
Ahogy a jubileumi ünnepségen elhangzott: egy intézmény nem csak falakból áll, hanem az ott élő és dolgozó emberekből. Lábatlan városa büszke lehet arra, hogy a Honvéd utcában egy ilyen „sziget” működik, ahol a szeretet és gondoskodás a mindennapi munka alapja.
Köszönjük Dr. Lestyán Klárának és családjának, valamint minden munkatársnak azt a harminc évet, amellyel gazdagabbá tették közösségünket. Kívánjuk, hogy a következő évtizedek is ebben a szellemben, egészségben és szeretetben teljenek!
Kiss Gábor













Egészségház -évvégi tudnivalók
/Kategória: Egészségügyi hírek, Legfrissebb hírek/Szerző: adminTisztelt Páciensek!
Az alábbi rendeléseken lesz változás:
Fizikoterápia: 12.29.-01.02.-ig a kezelések elmaradnak
Reumatológia: 2025.évi utolsó rendelés: -12.17.-én
2026.évi első rendelése: – 01.14.-én lesz
Sürgős esetben az esztergomi Reumatológiai szakrendelés kereshető fel: 12.22.-23.-án,29.-30.-án,valamint 01.05-09.-ig!
Pszichiátria: 12.24.-én és 12.31.-én a rendelés elmarad
Nem lehet sem időpontot kérni, sem gyógyszert íratni!
Ultrahang: időpontkérés 12.22.-01.02.-ig nem lehetséges
Szemészet: 2025.utolsó rendelése: 12.19.-én lesz 9.00.-10.30.-ig!
Gyógytorna: -12.29.-én és 31.-én elmarad
Urológia: -12.17.-01.07.-ig a rendelés elmarad
-asszisztensi ellátás: -12.17.-én:7.00-10.00.-ig
-01.07.-én:7.00-10.00.-ig
Laboratórium: -2025.évi utolsó vérvételi napja:12.22.-én van
-2026.első rendelése: 01.05.-én lesz
Fogászat:–1.körzet /Dr.Bordy E./ :-12.29.-31.-ig nincs rendelés
-12.30.-án sürgősségi ellátás:
Dr.Dobsa J.:-8.00.-9.00.-ig
–2.körzet/Dr.Dobsa J./:-12.23.-01.05.-ig nincs rendelés
-12.23.-án sürgősségi ellátás:
Dr.Bordy E.:-9.00.-10.00-ig
Igazgatási szünet a Lábatlani Polgármesteri Hivatalban
/Kategória: Legfrissebb hírek, Önkormányzati hírek/Szerző: polghivIgazgatási szünet
Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot és az Ügyfeleket, hogy Lábatlan Város Képviselő-testülete a közszolgálati tisztviselők munka- és pihenőidejéről, az igazgatási szünetről, a közszolgálati tisztviselőt és a munkáltatót terhelő egyes kötelezettségekről szóló Korm. rendelet alapján, Lábatlan Város Polgármesteri Hivatalában a rendes szabadság terhére
2025. december 22. – 2026. január 2. között IGAZGATÁSI SZÜNETET rendelt el.
Az igazgatási szünetet követő első ügyfélfogadási időpont: 2026. január. 5. (hétfő) 8.00-16.00 óra.
Lábatlani Polgármesteri Hivatal
Tájékoztató az óvodafelújítás pályázat megvalósulásáról
/Kategória: Legfrissebb hírek, Önkormányzati hírek/Szerző: polghivA Micimackó telephely esetén a közbeszerzési eljárás során legkedvezőbb ajánlatot adott ajánlattevővel 2025. augusztus 5-én került megkötésre a vállalkozási szerződés. A kivitelező 2025. augusztus 6-án megkezdte a kivitelezési munkákat.
A bontási munkák szakszerű elvégzését követően a belső építési munkák megkezdődtek. A beruházás során egy tornaszoba építésére is sor kerül. Az építtető – Lábatlan Város Önkormányzata – képviseletére jogosult műszaki ellenőr október közepétől többször kérte az új épületrész építésének megkezdését. Már ekkor érezhető volt a kivitelező lassú munkavégzése a belső átalakítási munkák során is.
Többször minőségi kifogással kellet élni az elvégzett munkákkal, illetve a rendezetlen építési területtel kapcsolatosan.
A vállalkozási szerződés értelmében kivitelező több számlát nyújt be Megrendelő felé a készültségi fok elérésének függvényében. Jelenleg a felelős műszaki ellenőr megállapítása alapján nem tudjuk elfogadni a vállalkozó által jelzett 65 %-os készültségi szintet. A számla teljesítési igazolása így nem került aláírásra, annak kifizetése nem történt meg.
A Polgármester felkérésére a műszaki ellenőr tájékoztatást adott az épület készültségi fokáról, mely során azt, az építés helyszínén elvégzett munkálatok és beépített anyagok mennyisége alapján határozta meg. 2025. december 15-én a készültségi fok 48-49%-os volt.
Decemberben több napon keresztül nem történt munkavégzés a lábatlani Micimackó óvodában. A megrendelő a kivitelező figyelmét felhívta a szerződés szerinti határidőre történő teljesítésre.
Tekintettel a pályázati finanszírozásra az elsődleges cél, hogy a szerződött vállalkozó végezze el a vállalt munkát az elvárható jó minőségben, ehhez az Önkormányzat minden segítséget megad, folyamatos tárgyalásokkal próbáljuk megtalálni azt a megoldást, amely mentén az óvoda felújítás sikerrel zárulhat. A tervezett átadási határidő módosításáról még korai nyilatkozni, de minden érintett szülőtől, óvodai munkatárstól türelmet és megértést kérünk!
A pályázat által érintett Zengő óvoda Piszkei ltp-i székhelyén, más kivitelező által végzett felújítási munkálatok ez év végéig befejeződnek. A megvalósult tevékenységek a tetőfelújítás, napelemek elhelyezése, akadálymentesítés, gyermekmosdó felújítása, fűtéskorszerűsítés. A beázásból adódó esztétikai hibák kijavításra kerültek.
Lábatlan Város Képviselő-testülete
Előzmények:
2025.11.30. videós összefoglaló
2025.11.26. tájékoztató
2025.11.20. tájékoztató
2025.11.19. tájékoztató
2025.11.19. – részletes pályázati tájékoztató
2025.08.26. Vármegye tájékoztatója
2025.08.25. tájékoztató
2025.06.05. tájékoztató
2024.07.29. tájékoztató
2022. pályázati tájékoztató
Önkéntes adatszolgáltatás
/Kategória: Egyéb hírek, Legfrissebb hírek/Szerző: polghivA Központi Statisztikai Hivatal 2025. december 18-tól – 2027 január 10-ig önkéntes adatszolgáltatáson alapuló adatfelvételt hajt végre.
Katolikus Híradás 2025. november 30.
/Kategória: Egyházi hírek, Legfrissebb hírek/Szerző: adminHirdetések:
Adventi füzet:
Adventi lelkinaptár:
Az Agrárminisztérium hirdetméyne
/Kategória: Legfrissebb hírek, Önkormányzati hírek/Szerző: polghivTöbb mint 3100 darab, 10 hektárnál kisebb területű, állami tulajdonú föld megvásárlására nyílik lehetőség hétfőtől a gazdák számára. A területekre 30 napig, azaz 2025. december 17-ig lehet vételi ajánlatot tenni az Agrárminisztérium Elektronikus Pályázati Rendszerének (EPR) felületén.
A Zengő óvoda felújításának következő lépéseiről
/Kategória: Legfrissebb hírek, Önkormányzati hírek/Szerző: polghivLábatlan óvodai ellátása 50 – 80 éves épületekben történik. Az ingatlanok életkora mára halaszthatatlanná tette az átfogó korszerűsítést. A jelenleg zajló TOP_PLUSZ pályázati konstrukció biztosít pénzügyi lehetőséget, amely által végre modern, a mai kor követelményeinek megfelelő környezetet teremthetünk gyermekeink számára.
A pályázati eljárásrend szigorú szabályai, a támogatói döntés folyamata, valamint a közbeszerzési törvény által előírt, időigényes ellenőrzési és engedélyeztetési szakaszok együttesen határolták be a tervek elkészültét és a munkálatok megkezdésének legkorábbi időpontját. Ezen kötöttségek mellett kell a projektet sikeresen lezárni, hiszen mindannyian tudjuk, hogy pályázati forrás nélkül, saját erőből az óvodák korszerűsítésére nincs reális esély.
A székhely felújítása novemberben érkezett a kivitelezés legkritikusabb szakaszához, a tetőcseréhez. A november közepi csapadékos időjárás rendkívül nehezítette a munkálatokat, a beázások kezelése (szárítás, fűtés) folyamatos és egyelőre eredményes.
A következő lépések a műszaki ütemterv szerint:
- A csapadékos időjárás elvonultával, biztonságos munkavégzési körülmények mellett – feltehetően legkésőbb a csütörtöki napon (2025.11.27.) – folytatódik és befejezésre kerül a szeglemezes tetőszerkezet építése.
- Ezt követően haladéktalanul megkezdődik a tetőfólia végleges rögzítése és a cseréphéjazat felhelyezése, amely végleges védelmet biztosít az épületnek.
- További kivitelezői feladatok: A tető lezárásával párhuzamosan, illetve azt követően a vállalkozó feladata a napelemrendszer elhelyezése a tetőszerkezeten, valamint az akadálymentes bejárat és parkoló kialakítása.
A székhely épületére vonatkozó kivitelezői szerződés szerinti befejezési határidő: 2026. január 3.
A kivitelezés feszített tempóban, a műszaki előírások betartása mellett zajlik. Tisztában vagyunk vele, hogy a pályázati eljárásrend szigorú kötöttségei, a kényszerűen szoros kivitelezési határidők és a szerencsétlenül alakuló időjárási viszonyok most egyszerre jelentenek kihívást, és nehéz helyzetbe hoznak minden érintettet – a kivitelezőket, a fenntartót, de legfőképpen az intézmény dolgozóit és a családokat.
Bízunk azonban abban, hogy a mostani megfeszített munka, valamint a szükséges türelem és alkalmazkodás meghozza az eredményét. A jelenlegi nehézségek leküzdése után komfortos, gazdaságosan fenntartható, akadálymentesen megközelíthető, a mai kor igényeinek megfelelő épületet vehetnek majd birtokba a gyerekek, amely kárpótolni fogja az érintetteket a mostani kényelmetlenségekért.
Lábatlan Város Önkormányzata
Katolikus Híradás 2025.
/Kategória: Egyházi hírek, Legfrissebb hírek/Szerző: adminElérhetőségek
| Cím | 2541 Lábatlan József A. út 60.![]() |
| Telefon | +36-33/517-500 |
| Fax | +36-33/517-508 / +36-33/200-026 |
| polghiv@labatlan.hu |
Kategóriák
Polgármesteri Hivatal ügyfélfogadási rendje
| Napok | Időpontok |
| Hétfő | 8.00-16.00 óráig |
| Szerda | 8.00-16.00 óráig |
| Péntek | 8.00-12.00 óráig |
| Ebédszünet | 12.00-12.30 óráig |














