Tag Archive for: Gerenday Közösségi Ház

A Szeretet Énekiskolája

2023. május 13. (szombat) 16 órától Bátori Éva művésznő tanítványaival látogat el hozzánk egy zenés beszélgetésre, melyen a kulisszák mögé bepillantva szemtanúi lehetünk, hogy „miből lesz a cserebogár”, hogyan válik operaénekessé egy szép hangú fiatal.

Bátori Éva Érdemes és Kiváló művész, ma már Dr. Bátori Éva, egyetemi docens, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának Ének tanszékvezetője. A beszélgetést tarkító dalok és áriák igazi élményt ígérnek fülünknek. De nem csak a hang lesz jelen, hanem az a szeretet és harmónia is ami a tanítványokat és mesterüket összeköti. A lábatlani közönségnek onnan is ismerős lehet Bátori Éva neve, hogy a 2021-es Dunakanyar Opera Fesztivál keretében Lábatlanon került megrendezésre a Noé Bárkája című opera, illetve a rendezvény záró előadása, Hazám, hazám címmel. A művésznő nagy szeretettel tér vissza városunkba tanítványaival.

A belépés INGYENES!

Helyszín: Gerenday Közösségi Ház

Sopiane Brass Band koncert

Szeretettel hívunk minden érdeklődőt (tehát nem csak a nőket! 🙂 ) , hogy egy felejthetetlen estet töltsünk együtt a Gerenday Közösségi Házban, 2023. március 10 – én, 18 órától, a Sopianae Brass Band zenészeivel.

A pécsi fiatal művészekből álló együttes tagjai országos, nemzetközi díjakkal kitüntetett zenészek.

A belépés INGYENES!

Utazás a világ körül és az univerzumban

2022. december 2-án (péntek) 16 órától Molnár Attila és Szarka Judit természetgyógyászok tartanak előadást „Utazás a világ körül és az univerzumban” címmel. Az előadáson szereplő témák:

– tudatos teremtés

– szer-etet

– a párhuzamos létsíkok

– családi- és lélekcsaládi kötelékek, oldások

– tudatos táplálkozás

Az előadásra szeretettel várunk minden érdeklődőt!

A részvétel INGYENES!

Helyszín: Gerenday Közösségi Ház

MOLNÁR ATTILA és SZARKA JUDIT természetgyógyász előadása

Adventi várakozás és vásár

Szeretettel meghívjuk városunk lakóit 2022. november 27-én, adventi első vasárnapján a Gerenday Közösségi Házban tartandó hagyományos adventi rendezvényünkre.

Program:

14 órától  a Gerenday Ház udvarán

ADVENTI  VÁSÁR


17 órakor a rendezvényteremben

ADVENTI  HANGVERSENY

a Lélekhang Kórus

közreműködésével

18 órakor

ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS a Gerenday Ház előtti téren.

 

A belépés ingyenes, szeretettel várunk mindenkit!

advent 2022