Tag Archive for: Kis magyra táncrajz

Kis magyar táncrajz

A belépés INGYENES, várjuk szeretettel az érdeklődőket!

 

A Duna Művészegyüttesről:

“Az 1957-ben alakult Duna Művészegyüttes 26 fős tánckarból és 6 tagú népi zenekarból áll, tagjai ­hivatásos néptáncosok és hangszeres művészek. A Duna Művészegyüttes mellett működő Duna Táncműhely lehetőséget nyújt az alkotói kísérletezésre, a néptánc színházi megjelenítésére. Az együttest kísérő Göncöl Zenekar pedig önálló koncerteket is ad, amelyek elsősorban az autentikus népzenére épülnek.

A Duna Művészegyüttes kiemelt céljának tartja, hogy a közönség széles rétegeiben felkeltse az érdeklődést a néptánc iránt, ledöntse a műfajjal kapcsolatos sztereotípiákat, s ráébressze a nézőket annak sokarcúságára és művészi kifejezőerejére. Alkotói azt vallják, hogy a néptánc rendkívül alkalmas érzelmek és értékek, sőt komplex történetek megjelenítésére. Ennek megfelelően a társulat a hazai néptánchagyomány hiteles, ugyanakkor nyitott és figyelemfelkeltő tolmácsolására törekszik, produkcióit egyszerre jellemzi a hagyományőrzés és a művészi kísérletezés.” (Forrás: https://dunamuveszegyuttes.hu/tortenet/)