Aljegyző pályázat
Lábatlan Város Polgármestere
a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. §. (1) bekezdése alapján
pályázatot hirdet
Lábatlani Polgármesteri Hivatalban aljegyző munkakör betöltésére.
Pályázati feltételek:
– magyar állampolgárság,
– büntetlen előélet,
– cselekvőképesség,
– felsőfokú képesítés igazgatásszervező vagy közigazgatás-szervező alapképzési szakon, vagy jogász vagy államtudományi mesterképzési szakon szerzett szakképzettséggel vagy közigazgatási mesterképzési szakon szerzett okleveles közigazgatási szakértő vagy okleveles közigazgatási menedzser szakképzettség,
– legalább két éves közigazgatási gyakorlat,
– munkakörre vonatkozó egészségügyi alkalmasság,
– vagyonnyilatkozat tételi eljárás lefolytatása
Előnyt jelent:
– legalább 3 év közigazgatási gyakorlat
– irodai alkalmazások (MS Office) használata,
– vezetési-szervezési készség.
Pályázathoz csatolni kell:
- motivációs levél, mely tartalmazza az aljegyzői munkakör ellátásával kapcsolatos szakmai, vezetői elképzelést legfeljebb 2 oldal terjedelemben,
– a pályázó fényképpel ellátott szakmai önéletrajzát a 87/2019. (IV. 23.) Korm. rendelet 1. mellékletében meghatározott adattartalom szerint,
– 3 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítványt, vagy arra vonatkozó igazolást, hogy a pályázó a pályázat benyújtásáig az erkölcsi bizonyítványt kérelmezte (legkésőbb a pályázat elbírálásáig be kell nyújtani),
– iskolai végzettséget igazoló okiratok másolatát,
– a pályázó hozzájáruló nyilatkozatát arról, hogy a pályázat elbírálásában résztvevők a teljes pályázati anyagot, a pályázó személyes adatait megismerhetik és kezelhetik,
– a pályázó nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy vele szemben a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 84-87. §-ai szerinti összeférhetetlenség nem áll fenn,
– vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség teljesítésére vonatkozó szándéknyilatkozatot,
– közigazgatási gyakorlat igazolását.
Ellátandó feladatok:
– A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 81. § (3) bekezdésében és egyéb jogszabályokban meghatározott jegyzői feladatok helyettesítése, a jegyző által meghatározott államigazgatási és önkormányzati hatósági feladatok hatáskörök ellátása, továbbá az Igazgatási Iroda vezetése.
A munkakör betöltője irányítása alá tartozó szervezeti egység megnevezése:
Lábatlani Polgármesteri Hivatal Igazgatási Iroda
Munkavégzés helye: Lábatlani Polgármesteri Hivatal, 2541 Lábatlan, József A. u. 60.
A közszolgálati jogviszony időtartama: határozatlan idejű közszolgálati jogviszony.
A vezetői kinevezés határozatlan időre szól.
A foglalkoztatás jellege: teljes munkaidős foglalkoztatás
Bérezés: a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény szerint.
A munkakör legkorábban 2022. június 01-től tölthető be.
A pályázat benyújtásának határideje: 2022. május 10.
A pályázat benyújtásának módja: a pályázatot Lábatlan Város Polgármesteréhez (2541 Lábatlan, József A. u. 60.) „Aljegyzői pályázat” borítékon való feltüntetésével személyesen, postai vagy elektronikus (polghiv@labatlan.hu) úton kell benyújtani.
A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja:
A határidőn túl benyújtott pályázatokat nem áll módunkban figyelembe venni. A pályázatokat csak akkor tekintjük érvényesnek és kerülnek elbírálásra, amennyiben valamennyi jelen felhívásban feltüntetett formai és tartalmi feltételnek megfelelnek.
A pályázati határidőt követően a kiválasztott jelölteket személyes vagy online interjú keretében hallgatjuk meg. A pályázat elbírálásáról Lábatlan Város Jegyzője javaslatára Lábatlan Város Polgármestere dönt. A meghallgatásokat követően valamennyi pályázót írásban értesítjük a pályázat eredményéről. Lábatlan Város Polgármestere a pályázati eljárás eredménytelenné nyilvánításának jogát fenntartja.
A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 46.§ (1) bekezdése alapján 6 hónap próbaidő kerül kikötésre.
A pályázat elbírálási határideje: 2022. május 20.
A pályázatról bővebb információ kérhető Kiss Gábor jegyzőtől személyesen, vagy az (33) 517-500 telefonszámon.
A pályázati kiírás elérhető még a Kormányzati Személyügyi szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ www.kozigallas.gov.hu és a www.labatlan.hu weboldalon.