Városi Napok 2025

Lábatlan várossá válásának évfordulója alkalmából immár 21. alkalommal kerül megrendezésre a Városi Napok programsorozat szeptember 5-7. között.
Szeptember 5-én, pénteken:
A rendezvénysorozat 16,30-kor fotókiállítás megnyitójával veszi kezdetét a Gerenday Házban. Schantzl Edit Kis-Tibetben (India) készült fotóiból láthatunk összeállítást, ahol misztikus tájakat csodálhatunk, színek, arcok és pillanatok mesélnek izgalmas történeteket.Ezt követően, 17 órától a Gerenday Kertben megnyílik a hagyományos Borsétány, melyen a lábatlani borászok kínálják zamatos nedűiket, míg a Hölgyek Lábatlanért Klub tagjai frissen sült pogácsával kedveskednek a látogatóknak.17 és 19 óra között az Europe Direct Iroda Komárom-Esztergom információs pultja várja az érdeklődőket az Európai Unióval kapcsolatos kvízekkel, totóval és kézműves foglalkozásokkal – kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
19 órakor a nagyszínpadon felejthetetlen élménynek ígérkező, nagyzenekari HOBO 80 koncert kezdődik. Földes László Hobo, aki az idei év elején ünnepelte 80. születésnapját, jubileumi országos turnéja keretében érkezik városunkba, hogy a lábatlani közönséggel is együtt ünnepeljen.
Szeptember 6-án, szombaton több helyszínen folytatódnak a programok.
A Duna-parton immár huszonharmadik alkalommal kerül megrendezésre 9 órától a hagyományos FŐZŐVERSENYt, melyre a városból és a környező településekről érkező csapatok jelentkezését várjuk. Az idei kihívás: TÖK-ös étel készítése. Nevezni előzetes regisztrációval lehet. A regisztrációs lapot a Gerenday Közösségi Házban lehet leadni szeptember 1-ig, ill. beküldeni a labatlan.telehaz@gmail.com e-mail címre.
10 órától a Lábatlani Sirályok Vízisport Egyesület kajak-kenu bemutatót tart, szintén a Duna-parton.
Ezzel egy időben az A K Project S&C Autós Jótevő Egyesület szervezésében kötetlen autós piknik várja az érdeklődőket, amelynek fő attrakciója egy több kategóriában meghirdetett autós szépségverseny lesz. Érdemes lesz szemrevételezni majd a kiállított járműveket szombat délelőtt a Duna-parton.
Ugyancsak 9 órakor a Sportpályán városi kispályás focitorna lesz a sportegyesület szervezésében.
A Dunamente Ökocentrum szombat délután, 12 órától ingyenesen látogatható, szeretettel várják az érdeklődőket.

A Gerenday Kertben 12 órától a gyermekek számára játszóház, kézműves foglalkozások és légvárak biztosítanak felhőtlen szórakozást.
A kert árnyas fái alatt felépül Tökmagfalva, egy hangulatos kis „falucska” faházikókkal, ahol interaktív módon lehet megismerkedni régi mesterségekkel.
14 órától indul a Március 15-e térről a városnéző kisvonat, melyen 17 óráig lehet utazni a megszokott útvonalakon, a város területén.
15 órától a nagyszínpadon tánccsoportok színes bemutatója várja a közönséget: fellép a Lábatlani Napfény Mazsorettcsoport, a Lábatlani Senior Tánccsoport, a neszmélyi Zumba csoport, 16,30-tól pedig a sokszoros díjnyertes ELITE Dance School nyűgözi le a közönséget látványos koreográfiáival.
18 órától a hangulat csak fokozódik a nagyszínpadon, hiszen két feltörekvő előadó is bemutatkozik a lábatlani közönségnek. Előszöt W. Renaatoo rapper lép színpadra, őt pedig az egyre népszerűbb Kingfishers zenekar követi. Modern rock/pop metal hármas, érzelem, energia és dallamos riffek, amik megmozgatnak! Jó kis bulihangulat ígérkezik.
A szombati nap zárásaként 20-24 óra között a rendezvénysátorban a vármegye szerte népszerű Ströcker Melody zenekar húzza majd a talpalávalót.
Szeptember 7-én, vasárnap a Városi Napok zárónapján a programok helyszíne a Duna–part lesz.
16 órától mindenkit szeretettel várunk családi programjainkra. Elsőként a lábatlani kis néptánccsoportok lépnek fel a Duna Színpadon, majd 17 órakor a gyermekek kedvence, a Csurgó Zenekar varázsol vidám hangulatot. Koncertjeiken a jókedv, a közös éneklés és a felhőtlen együttlét élménye garantált – a gyerekek nemcsak nézők, hanem aktív résztvevők is. Ha nem voltatok még Csurgó-koncerten, most itt a remek alkalom, kihagyhatatlan!
18 órától a színpad melletti tér egy igazi mesevilággá alakul: óriásbuborékok és több száz színes, táncoló buborék tölti meg a levegőt. Animátoraink látványos showműsorral és interaktív játékokkal vonják be a kicsiket és nagyokat egyaránt.
A háromnapos ünnepség méltó lezárásaként este egy monumentális nagyszínpadi produkció következik. A Duna-parton – a megszokott, professzionális hang- és fénytechnikával felszerelt színpadon – érkezik városunkba az EDDA Művek! Számíthattok a legnagyobb slágerekre, mint a Kör közepén, Minden sarkon álltam már, Éjjel érkezem – és még sok más, amelyet együtt énekelhetünk Pataky Attilával és zenekarával.
Énekelj, táncolj, ünnepelj velünk, és idézzük fel együtt a legendás Edda-hangulatot!
A programok alatt finom ételekkel és frissítő italokkal várunk mindenkit – vacsorázz velünk a Gerenday Kert vagy a festői Duna-part árnyas környezetében.

Városi NApok 2025

Szúnyoggyérítés 2025

TÁJÉKOZTATÓ FÖLDI SZÚNYOGGYÉRÍTÉSRŐL

Ezúton értesítjük a lakosságot, hogy településünk területén földi úton történő szúnyoggyérítés kerül elvégzésre.

A kezelés pontos időpontja: 2025. augusztus 19. napján (kedd), napnyugta utáni órákban. Pótnapok: 2025. augusztus 20-21. napjai (szerda vagy csütörtök), ugyanebben az időben.

Alkalmazott készítmény: Deltasect Plus 1,2 ULV szúnyogirtó szer.
A készítmény a kijuttatott csekély mennyiségben (0,6 liter/hektár) kizárólag az érzékenyebb rovarokat pusztítja el, melegvérű állatokra, emberre nem veszélyes, hatóanyaga néhány óra alatt lebomlik.
A lakosság részére javasolt intézkedések:
A szabadban tárolt gyermekjátékokat, élelmiszereket, evőeszközöket, a szabadban szárított ruhákat, a kezelés napján javasolt összegyűjteni vagy
letakarni. A kezelés idejére és az azt követő 1 órában javasolt az ablakokat, ajtókat zárva tartani és a külső levegőt bejuttató mesterséges szellőztető berendezéseket kikapcsolni. A kezelt területen termő zöldségeket, gyümölcsöket fogyasztás vagy feldolgozás előtt ajánlott megmosni. A kezelést végző gépkocsi közvetlen közelében tartózkodni nem szabad.
A szabadban, fedetlenül tárolt vízgyűjtő edényekben, a különböző tárgyakban megülő esővízben akár egy hét alatt is kifejlődhetnek a szúnyoglárvák. A szúnyogirtó kezelés kiegészítéseként ajánlott, hogy az ingatlantulajdonosok szüntessék meg, rendszeresen ürítsék vagy takarják le az épületek körüli kisebb, pangó vízgyülemeket.

További információ:http://://www.nnk.gov.hu/index.php/jarvanyugyi-es- infekciokontroll-foosztaly/141-lakossagi-tajekoztatok/altalanos- tajekoztatok/633-lakossagi-tajekoztato-a-szunyogok-elleni-vedekezesrol.html

Kiss Gábor
jegyző

 

Augusztus 20-i ünnepség

Szeretettel hívjuk Lábatlan polgárait az augusztus 20-i városi ünnepségre, melynek az idén három része lesz:

10:00 Szent István templomban ünnepi szentmise és az új kenyér megáldása

18:00 Lábatlani Duna Színpadon KLASSZIKUSOK KÖNNYEDÉN címmel adnak koncertet Kuna Vali és Testvérei

~20:00 Filmvetítés a Duna Színpadnál – EGY MINDENKIÉRT című mozifilmet vetítjük majd nagyvásznon, amely Szilágyi Áron olimpikonról szól

A programokon való részvétel INGYENES!

Augusztus 20.

Településrendezési Eszköz módosítás_ismételt eljárás_Lábatlan 9/2 hrsz.

FELHÍVÁS!

 

Lábatlan Város Önkormányzata tájékoztatja a Tisztelt Lakosságot, hogy Lábatlan Város Településrendezési Eszközeinek –  Lábatlan belterületén található 9/2 helyrajzi számú ingatlan és környezetére vonatkozóan – módosítása elkészült.

Az elkészült anyagot a honlapon és a Polgármesteri Hivatalban félfogadási időben áttanulmányozhatják.

A fenti dokumentációval kapcsolatos észrevételeiket jelen Felhívás megjelenésétől számított 10 napon belül írásban az alábbi címen tehetik meg:

Lux Éva főépítész asszony részére

E-mail: polghiv@labatlan.hu

 

Segítő közreműködésüket megköszönve:

Teller Péter polgármester

 

/Jelen Felhívás a településtervek tartalmáról, elkészítésének és elfogadásának rendjéről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 419/2021. (VII. 15.) Korm. rendelet 65. § (1)-(3) bekezdése alapján, a veszélyhelyzet ideje alatt egyes szervezetek működésére vonatkozó, továbbá egyes közigazgatási eljárási szabályok megállapításáról szóló 146/2023. (IV. 27.) Korm. rendelet 2. §-ának figyelembevételével jelenik meg./

 

Link:

https://drive.google.com/file/d/1As5pp6isPhN8M-UFUXhUhCf1gpwukwfU/view?usp=drive_link

Görög zenei est

Görög zenék és táncok a Duna Színpadon 2025. augusztus 8-án, 18 órától!

Tarts velünk! A belépés ingyenes, a mediterrán hangulat garantált!
Zeys és barátai” koncerten, egy tánctanítással egybekötött zenei kiránduláson utazzuk körbe Görögország tájegységeit – Kis-Ázsiát, Trákiát, Makedóniát, Ipiroszt…és a szigeteket.
Műsorukban – a buzuki mellett – a főszerepet ezúttal a hegedű veszi át, mely a XVII. századtól a görög népzene egyik meghatározó hangszere.
Ezen az izgalmas utazáson vendégművészük a kitűnő, az ír zenei világban is rendkívül közismert és szeretett Pozsgai Márta lesz, aki öthúros hegedűjével varázsol el ma bennünket.
A zenekarban közreműködik:
Zeys-Vasilis Angelidis – buzuki
Angelidisz Athina- ének
Vlahosz Györgyi – vokál, csörgő
Ursu Gábor – klasszikus gitár
Pacsorasz Viktor – ütősök
Facebook esemény: https://fb.me/e/9wudOcfFV

Ingyenes födémszigetelés Lábatlanon

Tisztelt Lakosság!

Örömmel értesítjük Önöket, hogy mostantól Lábatlan településen is elérhetővé vált a teljesen ingyenes padlásfödém hőszigetelési program. Buzdítjuk azokat a lakosokat, akiknek még nincsen leszigetelve a padlása, hogy jelentkezzenek a programra.

Jelentkezni az alábbi oldalon lehet: hmw.hu/me

Jelentkezési határidő: szeptember 10.

Szigetelés

Igazgatási szünet a Polgármesteri Hivatalban

Július 21-25. között a rendes szabadság terhére elrendelt igazgatási szünet lesz a Polgármesteri Hivatalban.
Következő ügyfélfogadási nap: július 28. 8-16 óra között.

XXIII. Lábatlani Blues Fesztivál

Duna, zene, nyár – Jön a XXIII. Lábatlani Blues Fesztivál!

Ha nyár közepe, akkor Lábatlan! Júliusban újra életre kel a Duna partja, és megtelik zenével, nevetéssel, meg persze blues-szal. A XXIII. Lábatlani Blues Fesztivál ismét elhozza a nyár egyik legvártabb zenei eseményét, ahol a gitárok sírnak, a dobok dübörögnek, és a hangulat felszáll egészen a csillagos égig.

A Duna Színpad ezúttal is több mint koncerthelyszín: ez egy hangulatos, vízparti oázis, ahol a zene és a természet tökéletes harmóniában találkozik. Hűs italok a Naplemente Büféből, beszélgetések a fűben, és sátorozás a folyó partján – éjjeli biztonsággal, hogy tényleg csak a zenére kelljen figyelned.

A program idén is erős, sőt!
Pénteken érkezik többek között a Musical Trips Band Juhász Gáborral, a lendületes Urbán Orsi Group, a retró rockabilly feelinget hozó Sonny and His Wild Cows Fekete Jenővel, valamint a Heep Freedom, akik garantáltan megidézik az Uriah Heep-érzést.

Szombaton délelőtt egy különleges zenei workshop nyitja a napot Juhász Gábor vezetésével, aztán jönnek a nagyágyúk: a nemzetközi szinten is ismert Little G Weevil, a felejthetetlen Takáts Tamás Blues Band, és két tomboló tribute show – a Queen-t ünneplő Crazy Little Queen, valamint az AC/DC örökségét továbbvivő Yungers.

A napi belépő 5000 Ft, karszalagot a helyszínen szerezhetsz be, előzetes regisztráció nélkül. Ha pedig esne az eső? Semmi pánik – a buli akkor is megy tovább, méghozzá egy nagy sátor alatt!

Már 23 éve, hogy Lábatlanon nyáron megszólal a blues – idén se maradj ki belőle! Vár a Duna part, a zenés esték, a baráti hangulat, és minden, amitől egy fesztivál igazán felejthetetlen lesz.