Tag Archive for: Városi Napok

Városi Napok 2023.

Városi Napok

Lábatlan várossá válásának 19. évfordulója alkalmából ismét megrendezésre kerül a Városi Napok programsorozat szeptember 1-3. között.

Szeptember 1-jén, pénteken 17 órakor fotókiállítást nyitunk a Gerenday házban Vármegyénk gyöngyszemei címmel. A 60 alkotásból álló tárlat a Komárom-Esztergom Vármegyei Önkormányzat „A mi megyénk, a mi világunk” című pályázatának keretén belül kiírt fotópályázatra érkezett pályaművek válogatását tartalmazza. Itt kerül bemutatásra szintén a megyei identitás program keretében készült Vármegyejáró: Lábatlan című film is. A kiállítást megnyitja és a filmet a település lakosságának ajánlja Popovics György, a Komárom-Esztergom Vármegyei Közgyűlés elnöke.

A Gerenday Kertben a hagyományos borsétány várja a vendégeket, ahol a lábatlani borászok kínálják ízletes boraikat, a Hölgyek Lábatlanért Klub tagjai pedig a finom pogácsákat.

19 órakor a nagyszínpadon fergeteges Koccintós Party lesz. A DR BRS, VARGA VIKTOR és Heincz Gábor, BIGA trió érkezik Lábatlanra és világslágerek mellett a hazai közönség kedvenc dalainak kavalkádjával adják meg a három napos rendezvény alaphangulatát.  

Szeptember 2-án, szombaton több helyszínen folytatódnak a programok.

A Duna-parton 10 órától a Lábatlani Sirályok Vízisport Egyesület várja a szurkolókat a Lábatlani Sirály Kupa – térségi népszerűsítő kajak-kenu versenyre.

Ugyanebben az időpontban idén is a Duna-parton kerül megrendezésre immár XXI. alkalommal a hagyományos főzőverseny, melyre a városból és a környező településekről érkező csapatok jelentkezését várjuk. Ebben az évben TÉSZTÁ-s ételt kell készíteniük a jelentkezőknek. Nevezni előzetes regisztrációval lehet. A regisztrációs lapot a Gerenday Közösségi Házban lehet leadni szeptember 12-ig augusztus 28 – ig, ill. beküldeni a labatlan.telehaz@gmail.com e-mail címre.

Ugyancsak 10 órakor a Sportpályán városi kispályás labdarúgó kupa lesz a sportegyesület szervezésében.

A Dunamente Ökocentrum a Városi Napok alatt mindenki számára ingyenesen látogatható. Ennek keretén belül szombaton 11, 13 és 15 órakor 40 perces tárlatvezetést tartanak az érdeklődők számára.

A Gerenday kertben 12 órától játszóházzal, kézműves foglalkozással és légvárakkal várjuk az ifjabb korosztályt.

14.30 órától a gyerekeknek kedveskedünk, a nagyszínpadon a Barangolás a mesék birodalmában c. interaktív mesekoncert lesz óriásbábokkal. Őket az idősebb korosztály követi, 15,30-tól a színpadon a Lábatlani Senior Tánccsoport bemutatóját láthatjuk majd.

16 órától az operett, nosztalgia dalok, régi slágerek világába kalandozunk a Pesti Zenés Színpad: Meseautóban c. előadásában.

17 órakor az sokszorosan díjnyertes formáció, az ELITE Dance School tánccsoport lép színpadra, tánctudásukkal elkápráztatva a közönséget.

19 órától a hangulat csak fokozódik a nagyszínpadon, hiszen a DAL döntősei, a QUACK együttes koncertezik, vagyis fergeteges buli ígérkezik. A Quack fiatalos, lendületes, swinges popzenét játszó együttes, amelynek tagjai mind tatai kötődésűek. 

A szombati nap zárásaként 20,30-24,00 között a rendezvénysátorban az Elektron Band zenekar hozza majd a talpalávalót.       

Szeptember 3-án, vasárnap a Városi Napok levezetéseképp ill. fenomenális zárásaként a programok helyszíne a Duna –part lesz.

17 órától a Duna Színpadon az Ulbert Underground zenekar Szász Ágnessel kiegészülve koncertezik. Az Ulbert Underground több, mint zenekar: egy zenei közösség. Ez a zenei közösség összehoz egy színpadra olyan zenészeket, akik egyébként nem biztos, hogy valaha együtt zenélnének. Célja, hogy a zenészek, komfort zónájukból kilépve, ne csak egy összeszokott banda keretein belül játszanak, hanem kipróbálják egymást és saját magukat különböző formációkban. Tagjai olyan professzionális zenészek, akik szívesen állnak össze más, szintén kiváló zenészekkel néhány produkció erejéig, aztán pedig tovább állnak, majd újra vissza-vissza térnek. Ulbert Ferenc, számos zenei díj birtokosa, a zenekar frontembere „a bázis”: gitárosként betöltött szerepe a színpadon mindig önálló, látványos show-elem is egyben.

A három napos programsorozatot egy nagyon látványos, nagyszínpadi produkcióval zárjuk, amihez a Duna-parton külön helyszínen hatalmas hang- és fénytechnikával ellátott színpadot állítunk. A kilencvenes-kétezres évek egyik legnépszerűbb hazai popduója, a TNT egy FANTASZTIKUS ÉLŐ NAGYKONCERTTEL érkezik Lábatlanra. Természetesen felcsendülnek olyan örökzöld klasszikusok, mint a Kicsi gesztenye, a Titkos üzenet vagy a Bele vagyok zúgva. Aki lemarad, az kimarad – és bolond, aki sír ezután.
Énekelj, táncolj, szórakozz és éld át újra ezeket a számokat!

A programok alatt finom ételekkel, italokkal várunk mindenkit, vacsorázz nálunk a Gerenday kert vagy a Duna-part adta gyönyörű környezetben!

Már most MINDENKI nagyon várja – ugye Te is ott leszel?

PROGRAM:

2023. szeptember 1, péntek:

Gerenday kert és ház:

16.30 Borsétány lábatlani borászok kínálatával

17.00 Kiállításmegnyitó – Vármegyénk Gyöngyszemei című fotókiállítás

Filmvetítés: Vármegyejáró – Lábatlan

19.00 Koccintós party — DR BRS & Varga Viktor & Heincz Gábor BIGA

2023. szeptember 2. , szombat:

Sportpálya

10.00 Városi kispályás labdarúgó kupa

Duna-part

10.00 Kajak-kenu verseny a Lábatlani Sirályok Sportegyesület szervezésében

10.00 XXI. Lábatlani Főzőverseny

Gerenday Kert

12.00 Játszóház, kézműves foglalkozás, légvárak

14.30 Barangolás a mesék birodalmában – interaktív mesekoncert óriásbábokkal

15.30 Lábatlani Senior Tánccsoport bemutatója

16.00 Pesti Zenés Színpad: Meseautóban – kalandozás az operett, régi slágerek, nosztalgia dalok világában

17.00 ELITE Dance School Tánccsoport bemutatója

19.00 QUACK koncert

20.30 – 24:00 Buli az ELEKTRON BAND zenekarral

2023. szeptember 3., vasárnap:

Duna Színpad

17.00 Ulbert Underground & Szász Ágnes koncert

20.00 TNT nagykoncert

A belépés minden programra INGYENES!

Főzőversenyre csapatok jelentkezését várjuk!

 
Főzőverseny

XXI. Duna – „Party” Főzőverseny 2023. – FELHÍVÁS!

Idén is a Duna-parton kerül megrendezésre immár XXI. alkalommal a Városi Napok keretében lévő DUNA-„PARTY” FŐZŐVERSENY , 2023. szeptember 2- án!

A versenyre városi és a környező településekről érkező csapatok jelentkezését várjuk. Ebben az évben TÉSZTA ételt kell készíteniük a jelentkezőknek!

A főzés szabad tűzön történik, melyhez fát biztosítunk, illetve a csapatok kapnak 1 sörasztal+ sörpad szettet.

Szeptember 2-án 9 órától lehet gyülekezni, a verseny 10 -kor kezdődik, és 13 óráig kell elkészíteniük a csapatoknak a választott ételüket, melyből a zsűri 14 órakor hirdeti ki a győzteseket!

A regisztrációs lapot a Gerenday Közösségi Házban lehet leadni személyesen, vagy e-mailben a labatlan.telehaz@gmail.com címre elküldve (aláírva, szkennelve) 2023. AUGUSZTUS 28. hétfő, 16 óráig!.

A jelentkezési lap letölthető innen:

JELENTKEZÉSI LAP

Főzőverseny