Katolikus Híradás 2023.10.15.
Hirdetések Süttő, Piszke és Lábatlan templomaiban 2023., október 15., Évközi XXVIII. vasárnap
1-1. Imádkozzunk az emléknapok naptárába foglalt szándékokra, többek között a csillagászokért, a járványoktól való menekülésért, a hazai zenei élet virágzásáért. Nem feledkezünk meg a név- születésnapjukat, házassági évfordulójukat ünneplőkről sem!
3-18. Október hónapban a Szűz Anya köszöntéséről se feledkezzünk el: imádkozzuk a rózsafüzért, akár családi körben, akár a templomi közösségben, a táblázatban jelzett időkben. A fiatalok jelentkezését is örömmel vesszük e szép szolgálatra, kiváltképp a ministránsokét.
5-5. Ma, október 15-én a Kultúr-Híd sorozat részeként várjuk a testvéreket és jó szándékú, a kultúra iránt érdeklődő ismerőseiket Süttőre, a plébániatemplomba. A 16 órakor kezdődő alkalmon a Sárisápi Szent Imre Kórus, és a helyi, Hársfa Dalkör éneke, Resszer Péter képei, és néhány szép vers gazdagít, visz közelebb Istenhez, aki az Örök Szépség. A lelki töltekezés után a plébániaházban agapén örülünk egymás társaságának. Az agapéhoz örömmel fogadjuk a testvérek felajánlásait.
6-4. Jövő vasárnap a missziók javára gyűjtünk. Tavaly e célra Süttőn 28,200.- (2021: 27,200.-), Piszkén 16,500.-(2021: 21,350.-), illetve Lábatlanon 23,000.-(2021:11,150.-) Ft-ot továbbítottunk.
7-3. Mint hirdettem volt, megkezdem a gyermekek és fiatalok felkészítését a szentgyónás, szentáldozás, illetve a bérmálás szentségére. Első alkalom ma, október 15-én Piszkén lesz, a Szentmise után. A Szentmisén való rendszeres részvétel mindhárom szentségre való felkészülésben esetében elvárás.
10-9/4. Folytatjuk a képviselőtestületek megújítását. Harmadik lépésként választunk. A szavazólapok segítségével jelezzük, kiket szeretnénk a testületekben látni. A Szentmise után hátul, a szavazatszámláló testvérektől vehetjük át a szavazó lapokat. Azon legfeljebb – 8 – nevet jelölhetünk be, majd a szavazatgyűjtő dobozba tehetjük a lapokat – október 29 – ig. Plébánia-közösségeink nagykorú, az önkéntes hozzájárulást fizetők névsorában szereplő katolikus hívek szavazhatnak.
11-6. Szomorúan értesültünk Khéner Gyuláné – Magdolna nővérünk elhunytáról. Hosszú éveken át főmunkatárs volt a lábatlani közösségben, a Szent István templomban a sekrestyési, kántori teendőket ellátta, az önkéntes megajánlásokat gyűjtötte, a segítőket összefogta. Egészsége megfogyatkozván állapotát a szentségek rendszeres vételével viselte, komoly hittel, imádságos lélekkel segítette közösségünk életét. Szentségekkkel megerősítve távozott a Mennyei Hazába. Imádsággal kísérjük őt.
A héten imára indító emléknapok / forrás: jelesnapok.oszk.hu, katolikusradio.hu, programturizmus.hu/
16. | Hétfő | Szent Hedvig, Alacoque Szent Margit Mária, ||| Élelmezési világnap, a kenyér világnapja |||Baross László, a »Bánkúti búzák atyja« szn – 1865 |
17. | Kedd | Antióchiai Szent Ignác – A szegénység elleni küzdelem világnapja |
18. | Szerda | Szent Lukács evangélista |
19. | Csütörtök | A »Gellérthegyi csillagvizsgáló« felavatása – 1815 – csillagászokért |
20. | Péntek | Szent Vendel remete – a járványoktól való menekülésért |||
A csontritkulás világnapja – e betegség háttérbe szorításáért |
21. | Szombat | Gázai Szent Hilárion (*Tabatha, 291. +Ciprus szigete, 371.)- remetékért;
Szent Orsolya és vértanútársnői (+Köln, 304) ||| »Földünkért« világnap; |
22. | Vasárnap | Szent II. János Pál pápa; Szent Szevérus – Textiliparban dolgozókért
Liszt Ferenc szn. – 1811 – hazai zenei élet virágzásáért |
Szentolvasók rendje októberben *! Ha van Szentmise, akkor azt követően kezdődik
Hétfő | Kedd | Szerda | Csütörtök | Péntek | Szombat | Vasárnap | |
Süttő | 17.30 | 17.30 | 17.30 | 17.30 | 17.30 | 16.00 | 15.00 |
Piszke | 16.30 | 16.30 *! | 16.30 | 16.30 | 16.30 *! | XXX | 10.30 |
Lábatlan | XXX | XXX | XXX | 17.30 | XXX | 17.30 | XXX |
A 42. hét Szentmise-szándékai, liturgikus rendje, alkalmai | Gyóntatás | ||||
Lábatlan | 16. | Hétfő | 15 óra | Temetés: +Khéner Gyuláné – Magdolna,
majd Szentmise |
|
Süttő | 18 óra | Szentmise: +Vajda Ferenc (3.évf.) | előtte | ||
Piszke | 17. | Kedd | 8 óra | Szentmise | utána |
Süttő | 18. | Szerda | 8 óra | Szentmise a Szenvedő Lelkekért | |
Lábatlan | 19. | Csütörtök | 18 óra | Szentmise | előtte |
Piszke | 20. | Péntek | 8 óra | Szentmise | utána |
Süttő | 21. | Szombat | 11 óra | Keresztelő: Lukóczki Emma | |
14 óra | Esküvő: Dr. Koncz Dániel és Dr. Bíró Zsófia | ||||
16 óra | Szentségimádás – Szentolvasó | ||||
Lábatlan | 17:15 | Szentségimádás – Szentolvasó | |||
18 óra | Szentmise: +Lendvai Mihály és +Szülei | ||||
Süttő | 22. | Vasárnap | 8 óra | Szentmise | |
Piszke | ¾ 10 | Szentmise: +Varga József, a Varga és a Tóth Szülők, +Magdolna(+július 20.) | utána |
Magyar Katolikus Rádió: Örömhír mindenkinek! Hallgatható – Esztergom 92,5 MHz
napló: dunamentilepegetes.blogspot.hu
naptár: https://calendar.google.com/calendar/embed?src=njjf15qriqht23h4p9jo1kbb74%40group.calendar.google.com&ctz=Europe%2FBudapest ||| https://www.facebook.com/splplebaniak/