20211121

Katolikus Híradás 2021.11.21

Hirdetések Süttő, Piszke és Lábatlan templomaiban – 2021. november 21. Krisztus Király vasárnapja

„Arra születtem, s azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Aki az igazságból való, hallgat szavamra.” Jn18,37/ (képforr­ás: ocarm.org)

Imádkozzunk   a szent zene művelőiért, a magyar közoktatásért, Vietnam népéért, a házasságra készülő fiatal lányokért, valamint mindazon szándékokra, melyek az évfordulós naptárból következnek.

Nem feledkezünk meg a név-, születésnapjukat, házassági évfordulójukat ünneplőkről sem!

  *******************************************************************************************************

  Búcsú a süttői templom búcsúját ünnepelvén hálát adunk az elkészült munkálatokért, és minden testvérünkért, akik fáradoztak templomunk ékesítésén, szépítésén, és az ahhoz kapcsolódó munkálatokból kivették a részüket!

**************************************************************************************************************

Gyűjtés  Ma a Katolikus Szeretet Szolgálat javára gyűjtünk. E gyűjtés tavalyi eredménye 31,190.- (Süttő), illetve 13,200.- (Piszke) és 12,200.- (Lábatlan) Forint volt.

Szeretetszolgálat  A Katolikus Szeretet Szolgálat tevékenységéről a https://www.karitasz.hu oldalon olvashatunk bővebben. A jövő heti gyűjtéssel, a 1356-os adományvonal hívásával, illetve a karitász honlapján található online adományozással országos és nemzetközi célokat szolgálunk,

míg a Szent Antal perselybe helyezett adományok a helyi karitászmunkatársak helyi rászorulókon való segítését szolgálja. Idén, miután részben elmaradnak az adventi vásárok, csak e persely bevétele jelentheti a helyi csoport munkájának anyagi hátterét. Kifelé menet gondoljunk erre is. A megáldott kenyerek emlékeztessenek Árpád-házi Szent Erzsébet nagylelkűségére!

**************************************************************************************************************

Egészségünk védelme érdekében kötelező a maszk viselése zárt térben, a távolságtartás és a fertőtlenítő használata. Nemcsak a C-19 betegség, hanem az ősszel terjedő légúti fertőzések okán is. Ki-ki, hiteles forrásokból és kellőképpen tájékozódva, lelkiismeretére hallgatva éljen az oltás lehetőségével, és legfőképpen lelkünket az imádság, az Eucharisztia és a többi szentségek által megerősítve, vigyázzunk egymásra és magunkra!

**************************************************************************************************************

Szentírás  még feliratkozhatunk a nagyméretű betűvel nyomtatott Szentírás beszerzésére, csakúgy, mint a jövő évi naptárakra.

**************************************************************************************************************

Készület  folytatjuk a készületet a szentségek vételére.

**************************************************************************************************************

Adventi koszorú-készítésre várjuk a hittanosokat, 27-én, szomba­ton délelőtt 10 órára a süttői plébánia-házba. Jelentkezés a hitoktatóknál.

 

Bérmálási készület November 27., 10 óra Süttő – plébániaház
Szentgyónás-szentáldozási készület November 28., ½ 11 óra

(a Szentmise után közvetlen)

Piszke – templom/szedecs
Szentgyónás-szentáldozási készület November 22., du. ½ 5 óra Süttő – plébániaház

 

**************************************************************************************************************

  A héten imára indító emléknapok / forrás: jelesnapok.oszk.hu, katoli­kusradio.hu, programturizmus.hu/

22. Hétfő Szent Cecília – a szent zene művelőiért ||| A magyar közoktatás napja
23. Kedd Szent Kelemen pápa
24. Szerda Dung-Lac Szent András és társai vértanúk – Vietnam népéért
25. Csütörtök Alexandriai Szent Katalin –  A házasságra készülő fiatal lányokért
26. Péntek Babits Mihály szn.– 1883 – költőinkért

November utolsó péntekje: „Ne vásárolj semmit! – nap”

27. Szombat Pilinszky János szn.– 1921 – íróinkért ||| Véradók napja – áldozatkészségért
28. Vasárnap Marchiai Szent Jakab, áldozópap

 

A 47. hét Szentmise-szándékai, liturgikus rendje, alkalmai Gyóntatás
Süttő 22. Hétfő 18 óra Szentmise
Lábatlan 23. Kedd 10 óra Szentmise – Idősek Otthona utána
Süttő 13 óra Temetés: +Szám Imre
Süttő 24. Szerda Nem lesz Szentmise
Süttő 25. Csütörtök 13 óra Temetés: +Papp János
Lábatlan 18 óra Szentmise előtte
Lábatlan 26. Péntek 15 óra Temetés: +Szabó Lajos, majd Szentmise
Piszke Nem lesz Szentmise előtte
Lábatlan 27. Szombat 17:15 Szentségimádás
18 óra Szentmise előtte
Süttő 28. Vasárnap 8 óra Szentmise
Piszke ¾ 10 óra Szentmise: +Ledniczky Árpád szn.

 

Közelgő események…… Közelgő események…… Közelgő események…… Közelgő események
December 3., 10. és 17., péntek 18 óra Piszke – templom Szentmise és adventi lelkigyakorlatos Szentbeszéd, gyónási lehetőség: Ftdő Kovács Csaba Albert plébános szolgálata
December 04., szombat 10-14 óra Piszke Plébániaház Regionális ministráns-találkozó
December 05., vasárnap 15 óra Piszke – templom Gyónási lehetőség: Ftdő Szőcs László atya szolgálata

 Magyar Katolikus Rádió: Örömhír mindenkinek!  Hallgatható – Esztergom 92,5 MHz

 napló: dunamentilepegetes.blogspot.hu

naptár: https://calendar.google.com/calendar/embed?src=njjf15qriqht23h4p9jo1kbb74%40group.calendar.google.com&ctz=Europe%2FBudapest

https://www.facebook.com/splplebaniak/

 

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?