20220123

Katolikus Híradás 2022.01.23

Hirdetések Süttő, Piszke és Lábatlan templomaiban – 2022. január 23., Évközi III. vasárnap

„Ma beteljesedett az Írás, amit az imént hallottatok.”Lk4,21/ (kép­forrás: ocarm.org)

Imádkozzunk e héten az újságírókért, a teológusokért, tankönyvírókért, a lepra szörnyű betegségének legyőzéséért és e betegek gondját viselőkért, amint ez az emléknapok naptárából követ­kezik, valamint a név-, születésnap­jukat, házassági évfordu­lójukat ün­neplőkért! Külön szeretettel emlékezünk meg a Szalézi Társaság tagjairól, értékelve az ifjúság körében végzett missziós munkájukat, valamint az iskolájukba járó diákokról, kiváltképp, akik a plébániáink területén laknak, remélve, hogy közösségeinknek is tevékeny, buzgó tagjai lesznek. 

 

Imádsággal emlékezünk meg a +Stibál Károly atyáról, aki 26, illetve +Békés Antal atyáról, aki 28 esztendeje távozott az örökkévalóságba. Igyekezzünk az érettük felajánlott Szentmisén részt venni.

 

Míg tart a farsangi időszak, ügyeljünk, hogy bárhol is veszünk részt mulat­ságon, mindenütt a józan mértékletesség, keresztényi lelkület jellemezzen!

 

  A csúszós útviszonyok közepette figyelünk a templomainkhoz vezető lépcsők, járdák csúszás-mentesítésére. Mindezek mellett mi magunk is figyeljünk, mert egy-egy váratlan jeges folt veszélyt jelenthet. Idősebb, bizonytalanabb testvéreink pedig – különösen a lépcsőknél – kérjenek segítséget a közlekedéshez.

A 4. hét Szentmise-szándékai, liturgikus rendje, alkalmai

Gyóntatás

 Süttő 24. Hétfő 18 óra Szentmise: +Békés Antal atya (28. évf.) előtte
Piszke 25. Kedd 8 óra Szentmise utána
Süttő 26. Szerda 8 óra Szentmise: a Szenvedő Lelkekért
Lábatlan 27. Csütörtök  Elmarad a Szentmise
Piszke 28. Péntek 18 óra Szentmise előtte
Süttő 29. Szombat 16 óra Szentségimádás
Lábatlan 17:15 Szentségimádás
18 óra Szentmise: +Stibál Károly atya (26. évf.)
Süttő 30. Vasárnap 8 óra Szentmise: +Szakmáry Dezsőné – Hedvig

és +Szülei

Piszke ¾ 10 óra Szentmise:  +Magdolna (35. évf.)

 

A héten imára indító emléknapok / forrás: jelesnapok.oszk.hu, katoli­kusradio.hu, programturizmus.hu/

24. Hétfő Szalézi Szent Ferenc – újságírókért
25. Kedd Szent Pál apostol megtérése
26. Szerda Szent Timóteus és Szent Titusz püspök
27. Csütörtök Merici Szent Angéla szűz, nevelő,
28. Péntek  Aquinói Szent Tamás – teológusokért
29. Szombat Gegő József Adolf, piar. matematikus, oktató, tankönyvíró, SZN – 1746
30. Vasárnap A lepra elleni harc világnapja ||| Sávoly Pál szn 1893-híd- és útépítőkért

 

 Magyar Katolikus Rádió: Örömhír mindenkinek!  Hallgatható – Esztergom 92,5 MHz

 napló: dunamentilepegetes.blogspot.hu

naptár: https://calendar.google.com/calendar/embed?src=njjf15qriqht23h4p9jo1kbb74%40group.calendar.google.com&ctz=Europe%2FBudapest

https://www.facebook.com/splplebaniak/